Új korszak a közbeszerzésekben: szélesebb versenyt és nagyobb átláthatóságot biztosító beszerzési rendszereket vezet be az NKOH
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) a korábbi, egyetlen nyertes gazdasági szereplővel kötött keretmegállapodások helyett a jövőben szélesebb piaci versenyt biztosító közbeszerzési konstrukciókat kíván alkalmazni. Ennek keretében többszereplős keretmegállapodások megkötését és dinamikus beszerzési rendszerek kialakítását tervezi. Az új megközelítés első lépéseként a Hivatal két önkéntes, nyilvános előzetes piaci konzultációt kezdeményezett a rendezvényszervezési, valamint a kapcsolódó kommunikációs és médiabeszerzési keretmegállapodások tervezeteiről.
Az NKOH célja, hogy a közbeszerzések során minél több piaci szereplő számára teremtsen versenyzési lehetőséget, erősítse a beszerzések átláthatóságát, és elősegítse a közpénzek hatékonyabb felhasználását. A tervezett új rendszerben nem egyetlen szolgáltató kapna lehetőséget a megrendelések teljesítésére, hanem több, közbeszerzési eljárásban kiválasztott vállalkozás versenyezhetne egymással a konkrét megbízásokért.
Az új beszerzési modell első lépéseként a Hivatal a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. részére tervezett rendezvényszervezési keretmegállapodás dokumentációját bocsátotta előzetes piaci konzultációra az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben. Ezzel párhuzamosan az NKOH egy másik, szintén többszereplős keretmegállapodást készített elő a kiemelt sport- és nemzeti rendezvényekhez kapcsolódó kommunikációs ügynökségi, kreatív, médiatervezési és médiavásárlási feladatokra. A második keretmegállapodás tervezetét ugyancsak nyilvános piaci konzultációra bocsátotta.
A tervezett közbeszerzési eljárások eredményeként mindkét területen legfeljebb tíz gazdasági szereplővel jönne létre keretmegállapodás. Az egyes megbízások odaítélésére ezt követően a keretmegállapodásban részt vevő vállalkozások ismételt versenyeztetésével, úgynevezett versenyújranyitás útján kerülne sor. Ez a megoldás a keretmegállapodások teljes időtartama alatt lehetőséget biztosítana az árak és a szakmai ajánlatok versenyére.
Az NKOH a közbeszerzési dokumentációk kialakításába már az előkészítés szakaszában be kívánja vonni a piac szereplőit. Az önkéntesen meghirdetett konzultációk keretében az érdeklődő vállalkozások véleményezhetik a keretmegállapodások tervezeteit, a műszaki követelményeket, az árazási rendszert és a részvételi feltételeket, valamint konkrét módosítási javaslatokat tehetnek.
A Hivatal a konzultációkba célzottan be kívánja vonni az érintett iparági és szakmai szövetségeket, továbbá a közélet és a közpénzfelhasználás átláthatóságát előmozdító civil szervezeteket is.
Az átláthatóság és a szakmai kontroll további erősítése érdekében az NKOH a tervezeteket véleményezésre megküldi az Integritás Hatóságnak, valamint a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálynak is.
Az NKOH hosszabb távon a többszereplős keretmegállapodások mellett dinamikus beszerzési rendszerek alkalmazását is tervezi, amelyek lehetővé tehetik, hogy a megfelelő alkalmassággal rendelkező új piaci szereplők a rendszer működése során is bekapcsolódjanak a versenybe.
A Hivatal célja olyan közbeszerzési gyakorlat kialakítása, amelyben a nyílt verseny, az átlátható döntéshozatal és a közpénzekkel való felelős gazdálkodás a beszerzési folyamat valamennyi szakaszában érvényesül.
A két előzetes piaci konzultáció dokumentumai az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben, az EKR002180942026 és EKR002181112026 azonosítószámok alatt érhetők el.