2024. augusztus 05.

Elkészült a 45. Sakkolimpia kampányfilmje

Elkészült a 45. Sakkolimpia kampányfilmje

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség a Magyar Sakk Szövetséggel és a Nemzetközi Sakk Szövetséggel közösen szervezi meg minden idők legnagyobb Sakkolimpiáját 2024 szeptemberében a BOK Csarnokban. Az esemény kiemelt fontosságú mind a hazai sakkélet, mind pedig országunk sportélete szempontjából. A különleges alkalom előtt egy kampányfilmmel tisztelegnek a szervezők, amely film augusztus 1-től látható a rendezvény social media felületien.

A 45. Sakkolimpiára készült művészi videó egy sakkozó életét követi végig kisgyermekkorától az első igazán nagy megmérettetésig. A film első képkockáin kapja meg hősünk a vágyott sakktáblát, ami ettől a pillanattól központi eleme életének. Hősünk éveket töltött azzal, hogy fejlessze tudását, és felkészüljön élete versenyére, a Sakkolimpiára. A film utolsó képkockái ennek a megmérettetésnek az első pillanatát mutatják meg.

A sakk hazánk történetében is kiemelt helyet foglal el: országunk évszázados sakktörténetre tekinthet vissza. Már a tizennegyedik századtól terjedni kezdett Magyarországon az elme legnemesebb játéka, s mire berobbant a versenysakk, addigra hazánkban kiemelkedő népszerűségnek örvendett a sport. Magyarország alapító tagja volt az idén 100 éves Nemzetközi Sakk Szövetségnek, azóta pedig megannyi világklasszis sakkozó öregbíti hazánk hírnevét. Portisch Lajos, Lékó Péter, Almási Zoltán, Mádl Ildikó, Rapport Richárd, valamint a Polgár család nevét a világ minden pontján ismerik. Idén két legendás játékos ül táblához a Sakkolimpián: Lékó Péter és Rapport Richárd is tagjai a magyar válogatottnak.

A 45. Sakkolimpián nemcsak velük, és a világ legjobb játékosaival lehet találkozni: szeptember 10 és 23 között megannyi sakkprogram várja a kilátogatókat a BOK Csarnokban, amelyeknek az eseményhez méltó, kiemelkedő színvonalát a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség biztosítja.