2024. június 02.

Közel 19 ezer néző az idei EHF FINAL4 Women 2024 döntőjén!

Közel 19 ezer néző az idei EHF FINAL4 Women 2024 döntőjén!

Tízedik alkalommal adott otthont a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjének Budapest. A rendezvény idén majd’ 19 ezer nézőt mozgatott meg, akik a június 2-i döntőn tanúi lehettek a Győr hatodik BL győzelmének is.

Az EHF FINAL4 Women-nek 2014 óta helyszíne Budapest, 2022 óta pedig az MVM Dome-ban mérkőznek meg a legrangosabb európai trófeáért a kontinens legjobb csapatai. A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség 2023 óta vesz részt az esemény szervezésében.

A négyesdöntőre kilátogatók felejthetetlen hangulatot teremtettek idén is az MVM Dome-ban, de a legjobban a Győri ETO szurkolói örülhettek, hiszen a csapatuk a döntőben magabiztosan, hat góllal verte meg a német Bietigheimet, megszerezve ezzel hatodik BL címüket. A bronzérmet a dán Team Esbjerg nyerte meg, története során első alkalommal.

Női Bajnokok Ligája négyes döntő, döntő

GYŐRI AUDI ETO KC-SG BBM BIETIGHEIM 30-24 (17-12)
Budapest, MVM Dome, játékvezetők: Lovin, Stancu (románok).
GYŐR: Solberg, Toft (kapusok), Blohm, Broch, Dale 6, de Paula 1, Fodor 2, Gros 6 (5), Győri-Lukács 5, Haugsted 3, Hovden, Kristiansen 2, Nze Minko 2, Oftedal, Ryu, Szöllősi-Schatzl 3. Edző: Per Johansson.
BIETIGHEIM: Lönborg, Moreschi (kapusok), Behrend, Birtic, Döll 2 (1), Dulfer 2, Faluvégi 2, Gassama Cissokho 2, Háfra, Hvenfelt 5, Johansen, Kudlacz-Gloc 3 (1),  Mala 3, Smits 3, X. Smits 2 (1). Edző: Jakob Vestergaard.
Kiállítások: 10, ill. 4.
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/5.

A női Bajnokok Ligája 2024-es döntője Kari Brattset Dale góljával indult, majd Line Haugsted labdaszerzésével és Veronica Kristiansen találatával folytatódott. A negyedik perc végén Ana Gros értékesített büntetőjével már 3-1 volt az állás, és bár Kaba Gassama Cissokho megszerezte csapata második találatát, néhány perc leforgása alatt már 6-2 volt a Győr előnye (12. perc). Kisvártatva Ana Gros újabb hétméteresével immár ötgólos volt a Rába-parti csapat előnye, amelyet a szünetig stabilan tartani is tudott a magyar csapat. Ehhez a magabiztos teljesítményhez Győri-Lukács Viktória öt góllal járult hozzá, de Bruna de Paula egy az egy ellen kiharcolt helyzetei őt és a szélen Fodor Csengét is több remek helyzethez juttatták. A szünetben 17-12-es győri előnnyel mentek a csapatok az öltözőbe.
A pihenőt követően az első támadások sikertelenül zárultak, az első találatot négy perc leforgása után Faluvégi Dorottya szerezte a Bietigheim csapatának, innen azonban ismét a Győr tudott lépni, előbb Kari Brattset Dale, majd Estelle Nze-Minko jegyzett újabb gólt, ezzel hat gólra növelve a különbséget. A második játékrész első felében mindkét csapat játékába több hiba csúszott, de a különbség továbbra is megmaradt a két együttes között. A Győr vezetőedzője, Per Johansson a hajrá előtt időt kér, amely után – Silje Solberg védéseinek is köszönhetően – az utolsó tíz percbe lépve immár hétgólosra rúgott a magyar csapat előnye. Estelle Nze-Minko kétperces kiállításából jól jött ki a német együttes, mivel két győri hibát követően üres kapuba találva faraghattak a hátrányukból. Veronica Mala 54. perc végén 25-21-re szépített, de Silje Solberg 14. védésével újabb lendületet adott csapatának, és tette ezt még néhány további bravúros védéssel, mígnem a Győr hat góllal megszerezte, 2019 után újra, hatodik Bajnokok Ligája-győzelmét.

Győri-Lukács Viktória: – Nagyon nehéz szavakba önteni az érzéseimet, fantasztikus érzést BL-t nyerni! Az egész hétvégén koncentrált volt az egész csapat, nagyon büszke vagyok az egész csapatra! A döntőben nem engedtük, hogy a Bietigheim átvegye az irányítást, ez lett a győzelem kulcsa. Most nincs más hátra, mint ünnepelni!

Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke: – Ennél jobban nem is végződhetett volna a magyar kézilabdázás számára a sűrű Kézitavasz, két csapatunk olimpiai kvalifikációját követően magyar csapat nyerte a Bajnokok Ligáját! Gratulálok a Győri Audi ETO-nak a sikerhez, a hatodik BL-győzelemhez, a játékosoknak, a stábnak, a vezetőségnek és az egyesület minden tagjának! A szervezés, úgy érzem, ismét jól sikerült, köszönet a kollégáknak az áldozatos munkáért, a Magyar Kézilabda Szövetségben és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségben egyaránt, és köszönet a támogatásért a magyar államnak. Nagyon sok magyar embernek szerzett örömöt ez a hétvége a helyszínen és a TV-képernyők előtt is, ráadásul további három évre, 2027-ig meghosszabbítottuk a szerződésünket a FINAL4-ra az Európai Kézilabda Szövetséggel, nagyszerűen zárult tehát az idény a sportág szempontjából.

Budapest, 2024. június 2.
Stine Oftedal (k) és Kari Brattset Dale (b), a Gyõri Audi ETO KC, valamint Inger Smits (j2) és Kaba Gassama Cissokho (j), az SG BBM Bietigheim játékosa a nõi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntõjének fináléjában játszott Gyõri Audi ETO KC – SG BBM Bietigheim mérkõzésen a budapesti MVM Dome-ban 2024. június 2-án.
MTI/Purger Tamás

Bronzmérkőzés

TEAM ESBJERG-METZ HANDBALL 37-33 (18-18)
Budapest, MVM Dome, játékvezetők: Weijmand, Wolbertus (hollandok).
ESBJERG: Kristensen, Milling (kapusok), Breistöl 1, Heindahl, Iversen 3, J. B. Jacobsen, M. R. Jacobsen, Möller, Mörk 13 (9), Nielsen 1, Petersen 2, Reistad 13, Resende, Rushfeldt, Solberg-Isaksen 4, Tranborg. Edző: Jesper Jensen.
METZ: Depuiset, Sako (kapusok), Bouktit 7 (1), Brkic, Chambertin, Garnier 2, Golvet, Grijseels 10 (3), Hansen 4, Jacques, Jörgensen 6, Le Blevec, Mlamali, Valentini 3, Vinter Burgaard 1. Edző: Emmanuel Mayonnade.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 9/9, ill. 4/4.

A bronzmérkőzés első félidejében előbb a Metz vezetett, majd egyenlítés után az Esbjerg javára billent a mérleg nyelve, de leszakítania nem sikerült a dán csapatnak francia ellenfelét, amely a szünetre ismét döntetlenre hozta az eredményt. Az első félórában Henny Reistad tíz, míg Alina Grijseels hét találatot jegyzett, ezzel egyértelműen kiemelkedve a mezőnyből.

A fordulást követően a Metz ismét átvette a vezetést néhány perc erejéig, de Nora Mörk két góljának köszönhetően egyenlített, majd visszavette a vezetést Jesper Jensen csapata. A francia együttes többször is egyenlített még a második játékrészben, ám ezekből a helyzetekből mindig a piros mezes csapat tudott ellépni, négy perccel a vége előtt négy góllal vezetett már Nora Mörk remek helyzetkihasználásának is köszönhetően az Esbjerg, amely így története során első alkalommal távozott a budapesti FINAL4-ról bronzéremmel a nyakában.

Budapest, 2024. június 2. Michala Elsberg Moller, a Team Esbjerg játékosa (k), valamint Anne Mette Hansen (b) és Sarah Bouktit, a Metz játékosai a nõi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntõjében a harmadik helyért játszott Team Esbjerg – Metz Handball mérkõzésen a budapesti MVM Dome-ban 2024. június 2-án. MTI/Purger Tamás

Az EHF FINAL4 Women 2024 végeredménye: 1. Győri Audi ETO KC, 2. SG BBM Bietigheim, 3. Team Esbjerg, 4. Metz Handball.

A 2024-es Bajnokok Ligája-sorozat és a négyes döntő egyéni díjait is kiosztották:
A 2024-es női Bajnokok Ligája-szezon gólkirálynője: Anna Vjahirjeva (Vipers Kristiansand, norvég)
Az EHF FINAL4 Women 2024 legértékesebb játékosa: Stine Oftedal (Győri Audi ETO KC)

Budapest, 2024. június 2. Az aranyérmes gyõri csapat ünnepel, miután 30-24-re nyert a nõi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntõjének fináléjában játszott Gyõri Audi ETO KC – SG BBM Bietigheim mérkõzésen a budapesti MVM Dome-ban 2024. június 2-án. A Gyõr hatodik alkalommal nyerte meg a nõi kézilabda Bajnokok Ligáját. MTI/Purger Tamás